XXY

2015. február 04. - Kővári György Márió

Az XXY az ún. Klinefelter-szindrómára szolgáló jelzés, amit a közvélemény (már aki hallott róla) sokszor - tévesen - hermafroditizmusnak tart. Ebben a fejlődési rendellenességben (ne nevezzük betegségnek, inkább állapotnak, az jobban fedi a valóságot) a férfi nemi kromoszóma (XY) kiegészül egy vagy több női kromoszómával (XXY, XXXY, XXXXY stb.), ami fejlődési zavarokat idéz elő a herékben, és ez a férfi nemi jellegek rendellenes fejlődéséhez vezet. A tünetek közé tartozik a másodlagos női nemi jegyek fejlettsége (pl. nőies mell), ezen kívül a herék kicsik maradnak, a hím nemi hormonok csökkentett mértékben termelődnek, ezért egy Klinefelteres férfi általában nemzőképtelen.

Bár viszonylag gyakori rendellenességről van szó, az átlagember jó eséllyel soha nem hallott még róla (kivéve nyilván, ha ő is érintett valamilyen módon). Hiánypótló alkotásról van tehát szó, amikor Lucía Puenzo filmjéről beszélünk.A 15 éves Alex szüleivel egy kis uruguayi szigeten él. Argentínából költöztek oda, hogy minél távolabb kerülhessenek az emberek kíváncsi tekintetétől és sugdolózásaitól, Alex ugyanis nem hétköznapi tini. Különleges állapota miatt nem jár közösségbe, de a pletykák így is utolérik; a szigetlakók torzszülöttnek, csodabogárnak tartják, és atrocitások is előfordulnak néha.

Egy nap ismerősök érkeznek látogatóba, köztük egy sebész, hogy megbeszéljék egy esetleges korrekciós műtét lehetőségét. Az újonnan jöttek között van a hasonló korú Álvaro, aki hamarosan közelebbről is megismerkedik Alexszel.Nem túlzás a bevezetőben írt jelző, miszerint ez a film hiánypótló. A mozgókép (és annak egyén- és közösségformáló, befolyásoló) ereje továbbra is dobogós helyen áll, amennyiben valamilyen fontos jelenséget vagy mondanivalót akar valaki a szélesebb közvélemény elé tárni. Sok betegségről vagy egészségi állapotról kizárólag a filmek útján értesülnek az emberek, és ez nagyban hozzájárul(hat) az ilyesmivel élők megértéséhez és elfogadásához. Az Esőember és az autizmus, az Arc és az albinizmus, a Maszk és a drogok okozta arcdeformitás, Az elefántember és a Próteusz-szindróma...

Alex állapota kevésbé "látványos", ám ettől még nem kevésbé nyomja rá a bélyegét a fiú (csak férfiaknál fordul elő ugyanis az XXY) és szülei gondolkodására, viselkedésére, és általában a mindennapjaikra. Olyan világban élünk, ahol a külső megjelenés és az ebből eredő benyomás sokkal többet jelent, mint a belső tulajdonságok. Sajnos, manapság az számít, ha valaki szép és sikeres, mindenki más pedig, aki bármilyen okból nem "normális", kívülállóként kénytelen élni - mert bármit is mondanak egyesek, továbbra is meglehetősen intoleráns társadalomban élünk.Alex egyszerre visszahúzódó és dühös; nem érti önmagát, és haragszik is, amiért ő "ilyen", noha a reakciója mások elutasító és tudatlan, rosszindulatú hozzáállásából táplálkozik, és nem az XXY-ból, ami mellett tudna teljes életet élni, ám az emberek kíváncsisága és ujjal mutogatása miatt ez szinte lehetetlen, ezért volt kénytelen szüleivel az önkéntes száműzetést választani.

Igen komplex pszichológiai betekintést kapunk mind Alex, mind az apja-anyja lelkivilágába, megértjük, miért próbálják kerülni a feltűnést és a "problémákat". Főleg az apa szemén át látjuk ezt az oldalt, aki biológusként jobban tisztában van fia helyzetével, ugyanakkor nagy hangsúlyt kap az is, hogy az anya által felvetett korrekciós műtétet nem akarják a gyerekük feje felett eldönteni, hanem őt is bevonják a kérdésbe. Pro és kontra is megvannak az érvek a műtéttel szemben, például az a jelenet, amiben Alex apja egy már megoperált emberrel beszélget.

Tovább fokozza az így sem egyszerű helyzetet, hogy Alex kamasz, aki a felnőttkor küszöbén áll, kérdései, igényei és vágyai vannak, de mivel össze van zavarodva, és az élete egyetlen, nagy kiegyensúlyozatlanság, az XXY sokkal erősebb nyomást gyakorol a személyiségére. Az Álvaroval való megismerkedés főleg a szexualitás irányból járja körül a témát, hiszen Alex rendelkezik mindkét nemre jellemző jegyekkel, saját nemi orientációja viszont ugyanúgy bizonytalan - hiába született fiúnak, lányként él és viselkedik, ugyanakkor a maszkulinizációját kordában tartó gyógyszerek szedésével leállt. A két nem pszichológiai jellemzői egyszerre találhatók meg benne, ezért egyfajta "se ilyen, se olyan" androgünségnek lehet az ő esetét nevezni, homo- vagy aszexualitásnak viszont semmiképp. Szexuális próbálkozásai, kalandjai nála is az útkeresés része, a szeret és törődés keresése ott, ahol a szülei már nem képesek azt neki megadni.

Álvaro is "sorstárs", csak más szempontból. Ő az apja, a sikeres orvos árnyékában él, és szintén a saját ösvényét kutatja, ennek egyik állomása az Alexszel való találkozás. Fontos hangsúlyozni, hogy a film nem a két tinédzser szerelmi fellángolásáról és érzelmi hullámvasútjáról szól; a viszonyuk csak egyike a tipizált momentumoknak, melyekkel egy XXY-os embernek szembe kell néznie az életben.A minden szempontból unikális film nem olyan fajta dráma, mint amit az amerikai moziktól megszokhattunk. A téma miatt simán lehetett volna valami zsebkendő-gyűrögető, zokogós történetet alakítani belőle, aminek a végén ott lett volna a szájbarágós tanulság, miszerint nem számít, milyenek vagyunk és ki mit gondol, legyünk önmagunk, blablablabla... Lucía Puenzo ehhez képest nem mond véleményt, egyszerűen csak bemutat valamit, aminek a végén nincsen semmilyen "nagy" konklúzió, nem kell magvas következtetéseket levonni a látottakból, maximum elgondolkodni azon, hogy ilyen emberek is élnek köztünk, és milyen gondokkal kell szembenézniük a mindennapokban.

A dramaturgia szerkezete úgy épül fel, hogy fokozatosan bontja ki a háttérben lévő szálakat, a néző csak lassan ismeri meg Alex állapotát, minden egyéb cselekményszál ebből indul ki. Nagy fordulatok, izgalmak nincsenek, de nem is hiányoznak. A tempó se nem gyors, se nem lassú, épp megfelelő, unalmas üresjáratok sehol sincsenek. A húzónév egyértelműen Ricardo Darín, akit a hazai közönség is ismerhet, például a Szemekbe zárt titkokvagy a Kínai, elvitelre című filmekből. A többi felnőtt színészhez hasonlóan ő is nagyon természetesen és hitelesen játszik.

Az Alexet alakító Inés Efron elképesztően jó karakter. Nem igazán lányos megjelenése alapján minden további nélkül elhiszi róla az ember, hogy "látens hermafrodita", simán felfedezhetőek benne fiús vonások, és persze az ő játéka is kifogástalan - sőt. (Egyszerre kétnemű és nemtelen kinézete és alakítása nekem az Engedj be! című kiváló svéd film főszereplőjét juttatta eszembe. A vámpír Eli szintén hasonló, tragikus figura, aki se nem fiú, se nem lány.) 

Meg kell jegyezni, hogy a forgatás idején Efron 22 éves volt, ezért nem okoztak problémát a ruhátlan jelenetek, magyarán szólva nem egy 15 éves "kislányt" látunk meztelenkedni. (Illetve az Álvarót játszó Martín Piroyanskyvel közös szexjelenet sem aggályos, mivel a fiú 21 éves volt ekkor.)

A fényképezés dokumentarista stílusú, akadnak kézikamerázások is, és itt is érdemes megemlíteni az operatőr nevét - aki ugyanaz volt, mint a The Rover esetében: Natasha Braier. A világítás itt is nagyon visszafogott, a képek szépen komponáltak, a színvilág kissé rideg, néhol kékes.

Zenéből kevés akad, nem vonja el a figyelmet a cselekménytől.

Ha lehet azt mondani, Dél-Amerikából még kevesebb film jut el hozzánk (akár csak hír szintjén is), mint a világ többi részéből. Szerencsére az XXY azon alkotások közé tartozik, amit nálunk is bemutattak, igaz, nyilván nem kavart túl nagy vihart, és persze a plázákat is messze elkerülte. Kár, mert sokkal több ilyen stílusú filmet kellene bemutatni a hazai mozikban, és nem feltétlenül a téma miatt, sokkal inkább azért, hogy legyen igényes alternatívája a domináns amerikai kommerszáradatnak.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://cinefil.blog.hu/api/trackback/id/tr47078331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

janoszeged 2015.02.05. 14:58:06

Nagyon tetszett a film! Mindenkinek ajánlom!