Szelek szárnyán (1999)

2015. július 30. - Kővári György Márió

poster.jpg

A közel-keleti filmek mindig különleges élménynek bizonyulnak. Korábbi bejegyzésekben már megemlékeztem arról, milyen egyedi helyzetben vannak az ottani alkotók, ez pedig sokszorosan rányomja bélyegét a kész produkciókra. Elsősorban persze a történetek miatt, melyek legtöbbször egy jellegzetes - számunka "idegen", furcsa - életérzést mutatnak be, de ugyanígy érdemes kiemelni az olyannyira más rendezési, operatőri és vágói stílust, ami a megszokott amerikaihoz (de még talán európaihoz) képest (is) igazi felüdülés, persze aki már túlságosan megszokta a hollywoodi külsőségeket, annak nehezebben mehet az átállás.

thewindwillcarryus-villagefromafar.jpg

Az alaphelyzet kicsit a Godot-ra várvára hasonlít: egy teheráni tévéstáb érkezik (titokban, mert kilétüket nem árulják el) egy eldugott kis hegyi faluba, ahol egy idős asszony haldoklik, a csapat pedig rögzíteni szeretné a helyi nők egy különleges gyász-szertartását, ám a napok egyre csak telnek, és a beteg még mindig él. A stáb várakozás közben semmit nem tud kezdeni magával, így jobb híján a szállásukon heverésznek, vagy a környéken sétálnak, vezetőjük, Behzad, pedig elkezdi felfedezni magának a falut és annak lakóit.

wind_will_carry_us_the.JPG

Szép fényképezés, hosszú snittek jellemzik Abbas Kiarostami filmjét, no meg nem túl mozgalmas cselekmény, ami egy ponton tényleg legalább annyira próbára teszi a néző türelmét, mint a tévésekét a végtelen várakozás, ám van egy érdekesség, ami mindenképp kiemeli a Szelek szárnyánt a hasonlóan "művészkedő" átlagból.

movie-bad-ma-ra-khahad-bord-by-abbas-kiarostami-s2-mask9.jpg

Ez nem más, mint a rengeteg képen kívüli szöveg, ami azzal van még pluszban megbolondítva, hogy az egy-két fontosabb szereplőn kívül gyakorlatilag senki mást nem látunk - csak hallunk, ez pedig különleges hangulatot ad a látottaknak, pontosabban: a nem látottaknak. Nem csak atmoszférát kell ez alatt érteni, de konkrét párbeszédeket is.

Képzeljünk el pl. egy beszélgetést Behzad és az egyik falusi között; előbbi autóban ül (mivel állandóan fel kell mennie a közeli hegyre, hogy legyen a telefonjához térerő), utóbbit viszont egyáltalán nem látni, érdekes módon mégsem hiányzik különösebben a klasszikus dialóg-snittelés, az ide-oda vágás, mert a társalgás e nélkül is követhető, ráadásul így a fő-, de a mellékszereplők egymástól való különbözősége, elszigeteltsége is "jobban átjön képileg".

Érdekes és szokatlan dramaturgiai eszközről van tehát szó, amit más filmekben még egyáltalán nem láttam.

windwillcarryus8.jpg

A kamera főleg a főszereplő Behzad Doranira koncentrál, őt követi mindenhová, de néhány más színész is nagyobb jelentőséget kap, pl. a "Mérnök úr" helyi vezetője, a kisfiú, vagy éppen a teázó vezetőnője.windwillcarryus6.jpg

pdvd_011.jpg

A szereplők egytől egyig kiválóak, főleg persze az autentikus, valódi figurák, idős falusi férfiak és nők, na és persze az eredeti helyszínek, melyeknél hitelesebb, jobb kulisszát nehéz lenne elképzelni, pláne megépíteni.

protectedimage_php.jpg

A szinkron rendben van, átlagosan jó munka; személy szerint már azon is meglepődtem, hogy egyáltalán készült ehhez a filmhez magyar verzió, tekintve a szóba jöhető célközönség relatíve alacsony számát.

 

Szimbólumokban sem szűkölködő alkotás Abbas Kiarostami rendezése, mely persze többről szól, mint amit látunk: élet és halál, modern és régi áll szembe egymással, ám nem harcol egyik a másik ellen, csak egymás mellett létezik. Egyfajta képi átirata olyan iráni költők műveinek, mint pl. Omar Khayyám és Forough Farrokhzad, és persze maga a cím is erre utal.

A teljes film magyar szinkronnal:

A bejegyzés trackback címe:

http://cinefil.blog.hu/api/trackback/id/tr37655430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.