A vörös teknős (2016)

2017. január 19. - Kővári György Márió
Michaël Dudok de Wit nevét talán nem mindenki ismeri; bevallom, néhány nappal ezelőttig én sem hallottam róla, pedig nevezett úriember Oscar-díjas animációsfilm-rendező. A rangos elismerést 2001-ben nyerte Father and Daughter című alkotásáért, igaz, akkoriban rajzfilm fronton épp a Shrek volt a csúcson, így a holland rendező kissé háttérbe szorult. Egészen mostanáig, ugyanis nemrég elkészült első egész estés produkciója.

Tovább

A hét szamuráj (1954)

Talán sokan egyetértenek abban, hogy Kuroszava Akira a valaha élt legnagyobb japán rendező, A hét szamuráj című mesterműve pedig minden idők legjobb (de legalábbis leghíresebb) japán alkotása, ami igényesebb filmes iskolákban tananyag, de minimum kötelező megnézni.

Mai szemmel nézve persze kissé már eljárt felette az idő, ám a több mint 200 perces (!) játékideje ellenére ma is lenyűgöző műről van szó, amely megkerülhetetlen az egyetemes filmművészet szempontjából. A hét szamuráj olyan alkotókra is alapvető hatással volt, mint pl. George Lucas, aki sokat merített belelőle a Star Warshoz, és persze ott van a szintén kultikus amerikai remake, A hét mesterlövész.

Tovább

A homár (2015)

Rengeteg a szingli, ami hatalmas üzleti lehetőséget biztosít a társkereső oldalak, irodák és persze telefonos appok készítőinek, üzemeltetőinek. Legtöbbjük persze csak a pénzlehúzásra megy, de - állítólag - vannak olyan párok, akik online találtak egymásra, szóval talán - ismétlem: talán - van valami a dologban.
Hogy a sok magányos szív minek köszönhető, egyértelműen nem megválaszolható. Irreális elvárások, a karrier fontossága, időhiány, lustaság, félénkség, stb., egy azonban biztos: mindenki társra vágyik, és sokan úgy vannak vele, hogy inkább belemennek egy rossz kapcsolatba, semmint egyedül maradjanak.
Mi lenne azonban, ha a "társnélküliség" illegális állapot volna? Yorgos Lanthimos filmje ezt a témát járja körül.

Tovább

A szobalány (2016)

Park Chan-wookot a hazai közönség leginkább talán a Bosszú-filmjeiről ismeri, no meg persze a kultikus Oldboy kapcsán. Legújabb alkotása Sarah Waters, walesi írónő Fingersmith című regényének adaptációja, amit viszont a mester alaposan átalakított; erotikus pszichothrillert kerekített belőle, és az eredetileg a viktoriánus Angliában játszódó cselekményt az 1930-as évek japán megszállás alatt lévő Koreájába helyezte.

Tovább

Az íj (2005)

Kim Ki-duk termékeny rendező; 1996 óta szinte minden évben készített filmet, melyet saját maga írt, néhány esetben pedig még szerepelt is benne (pl. Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz). A dél-koreai művészre jellemzők a buddhizmusból vett elemek; 2005-ös alkotása is gond nélkül beillene valamilyen tanmesének, persze, az is lehet, hogy már eleve egy ilyen elbeszélést ültetett modern köntösbe.

Tovább

Szüleink szexuális neurózisai (2015)

Egy társadalom fejlettsége többféleképp is lemérhető, például azzal, hogyan bánik a fogyatékkal élőkkel.
A "kevésbé szalonképes" megjelenésű vagy magatartású embereket olykor megpróbálják eltüntetni a közvélemény szeme elől, hiszen nem nagyon lehet népszerűségi versenyt nyerni velük, ráadásul "furcsák", olykor különleges bánásmódot igényelnek, ezért aztán sokan nem is tudják, hogyan viselkedjenek a társaságukban.
Az átlagemberben az a kép él, hogy mindenkinek szépnek, okosnak és sikeresnek kell lennie, a média is ezt sulykolja már nagyon régóta, így aztán ha valakinek nincs személyes érintettsége, vajmi keveset tud erről a "másik" világról, amikor pedig a szex kerül szóba, még kevesebbeknek jut eszébe, hogy a nemiség nem csupán az egészségeseknek "jár", ezért ha fogyatékosok szexuális életére terelődik a szó, sokan meghökkennek, mert nem gondolták volna, hogy az "olyanoknak" is vannak vágyaik. Holott miért ne lenne?

Tovább

Taxi Teherán (2015)

Jafar Panahi alighanem a leghíresebb kortárs iráni rendező. Karrierjét rövid- és dokumentumfilmekkel kezdte, aztán 1995-ben elkészítette első játékfilmjét, A fehér léggömböt, amivel rögtön díjat is nyert Cannes-ban.
Bár munkássága Irán egyik legfontosabb kulturális "exportcikke", hazájában gyakran betiltják a filmjeit, noha azokat rendszeresen elismerik a világ rangos fesztiváljain.
2010-ben letartóztatták államellenes cselekmények vádjával, 6 év börtönre ítélték, és 20 évre eltiltották a filmezéstől, továbbá tilos külföldi médiumoknak nyilatkoznia, és az országot sem hagyhatja el.
Hiába retteg azonban tőle a kormány, kivégezni szerencsére nem merik, mert az óriási nemzetközi felháborodást eredményezne, a számítógépek, mobiltelefonok és az internet korában viszont gyakorlatilag kivitelezhetetlen Panahi filmes eltiltása, így hát már a harmadik alkotását csempészik ki (pl. pendrive-on) Iránból.

Tovább

Szerelem (2015)

Gaspar Noé legújabb filmje a 2015-ös Cannes-i filmfesztiválon debütált, ahol egyből ki is jelentették róla, hogy pornó, és sosem készülhetett volna el az Egyesült Államokban. Ez valahol indokolt, ugyanakkor viszont, amíg egy amerikai filmben (Kick-Ass) senki számára nem okoz problémát, hogy egy 11 éves kislány tucatnyi emberrel végez különféle szúró- és lőfegyverekkel, de felháborodnak azon, hogy csúnyán beszél, addig ez a megállapítás felettébb vicces, de legalábbis álszent.
Az aggályok persze érhetőek, hiszen a Szerelemben tényleg elég sok kendőzetlen szexjelenetet látni, ám ezek nem olyan öncélúak, mint egy valódi pornófilmben, amely kizárólag az azonnali nemi izgalmat és kielégülést akarja elérni, de köze nincs a valósághoz.
Ez alapján kijelenthető, hogy egy pornófilm és Gaspar Noé alkotása között annyi a különbség, mint a baszás és a szeretkezés között.

Tovább

Mustang (2015)

Recep Tayyip Erdoğan, Törökország köztársasági elnöke nemrég azt nyilatkozta, hogy a férfiak és a nők nem lehetnek egyenlőek. Ehhez képest igazán csipp-csupp dolog, hogy be akarta tiltani a közösségi médiákat, mert az emberek a Twitteren és a Facebookon teregették ki a kormánytagok korrupciós ügyeit, ill. hogy egykori miniszterelnök-helyettese szerint az ország erkölcsi romlásáról a mosolygó/nevető nők tehetnek. Ha ezt a modern, szekuláris Törökországot létrehozó Mustafa Kemal Atatürk hallaná, alighanem vincseszterként pörögne a sírjában...

Úgy tűnik, a politikusok származástól függetlenül bárhol megbolondulnak, amint megérzik a bársonyszék érintését a fenekükön, szerencsére azonban a többségi társadalom ritkán osztja az Erdoğanéhoz hasonló megnyilvánulásokat, és igyekszik legalább a nemtetszését kifejezésre juttatni.

A nők és férfiak közötti viszony számos országban okoz problémát, és nem csak a mi "fejlett" nyugati értékrendünk szerint. Hasonló témát dolgozott fel az első szaúdi rendezőnő, Haifaa Al-Mansour Wadjda című munkájában, az iráni Shirin Neshat a Nők férfiak nélkülben, és most a török Deniz Gamze Ergüven.

Tovább

Puszta formalitás (1994)

Kisebbfajta kult-státusznak örvend Giuseppe Tornatore ezen filmje (is), ami részben annak köszönhető, hogy könnyedén a székekbe szögezte a korabeli nézőket történetvégi csavarjával - mindezt évekkel olyan mozik előtt, mint pl. a Közönséges bűnözők vagy A tökéletes trükk, melyekre manapság hivatkozni szokás hasonló fordulatok esetében.

Az talán csak a legelszántabb filmbarátoknak jelent különlegességet, hogy Roman Polanski e filmben nyújtotta kevéske főszerepei egyikét, bár ez nyilván ugyanúgy nem lágyítja meg a bunyózó óriásrobotokon és szörnyeken ridegtartott nézők szívét, mint az a tény, hogy ehhez fogható alkotás talán ha egy készül néhány évente.

Tovább