Bemutatkozik a Cinefil

2015. január 16. - Kővári György Márió

cinefil_header_kicsi.jpg

Filmes blogból annyi van, hogy nem csak Dunát, de egyenesen Amazonast lehet velük rekeszteni. Elég néhány kattintás pl. a Blog.hun, a Blogspoton, vagy a Wordpressen, és máris lehet kezdeni az írást.

Számtalan blog tematizálódott például a sci-fire, a horrorra, az aktuális mozipremierekre, ezekben azonban majdnem mind közös, hogy a szerzők valamilyen (nem feltétlenül pejoratív értelemben véve) kommersz produkcióról írnak, eközben viszont háttérbe szorulnak napjaink és a múlt kevésbé ismert alkotásai, melyek pedig ugyanúgy képesek lennének megtalálni a közönségüket, amennyiben a forgalmazók vagy az online média - például a filmes bloggerek - foglalkoznának velük.

Persze, tudom, hogy egy A galaxis őrzőire sokkal többen kíváncsiak, a plázamozik is inkább az ehhez hasonló, magas nézőszámmal és biztos profittal kecsegtető filmeket vetítik, ám ettől még nem szabad megfeledkezni arról, hogy filmeket nem kizárólag Hollywoodban készítenek, másrészt pedig a mozinak több célja van szórakoztatásnál. Ezzel nyilván sokan nem értenek egyet, én azonban makacsul kitartok amellett, hogy a film legfelső "rétege" a mondanivaló, minden más pedig csak ez után következik.

Ezen a blogon olyan filmekről lesz szó, melyekkel jobb esetben elvétve, rosszabb esetben egyáltalán nem lehet találkozni a hazai mozikban vagy tévékben, és jó eséllyel megvenni sem lehet őket (itthon) DVD-n (pláne Blu-rayen), ám a bemutató vagy megjelenés elmaradása ellenére is elért hozzánk a hírük, így sok esetben megéri egy külföldi beszerezés, végső esetben pedig a letöltés.

Kővári György Márió
a cinefil.blog.hu szerzője

A bejegyzés trackback címe:

https://cinefil.blog.hu/api/trackback/id/tr97078171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G_B_ 2015.02.26. 20:40:43

Remek a blog, két megjegyzésem lenne.
1) Még csak pár írást olvastam, de azokból mindenhonnan hiányzik az évszám. Apróság, de nálam fontos, pl ha IMDB-n is meg akarom nézni az adatlapot, stb.
2) Nyilván nem könnyű, de szintén nagyon olvasóbarát(nak tartom) az értékelést mondjuk 10-es skálán. Nyilván az értékelés összetett, nem könnyű egy számba sűríteni, de szerintem ez is hasznos.

Kővári György Márió · http://filmkockasag.blog.hu/ 2015.02.26. 20:52:12

@kicsipedro: Köszi. :)

1. Évszám. Oké, ez megoldható.
2. Volt a fő blogomon értékelés, 10-es skála stb., de váltottam a jelenlegi metódusra (Inkább ne, Egynek jó, Ajánlott, Különösen ajánlott). Valahogy ezt megfelelőbbnek gondolom, egyértelműbbnek, mint számszerűleg belőni valahová az értékelést.

Ez az egész értékelősdit amúgy sem tartom annyira jó ötletnek, mert az maximum az én szubjektív véleményemet fejezi ki, én viszont éppen hogy objektíven akarok értékelni, mert az közelebb áll a valósághoz, mintha azt mondanám valamire, hogy az mondjuk 10/6, amire más meg azt mondhatná, hogy de szerinte az 10/8.
Én nem tetszés alapján értékelek, mint sokan mások, hanem szakmai szempontok szerint, ezekre ki is térek általában a bejegyzésekben. Ezért van az, hogy ritka az egyetértés köztem és az olvasóim között, mert szerintük - szerintem az esetek zömében - az alapján döntik el egy film "minőségét", hogy az tetszett-e nekik, vagy sem. Ez alapján mondják pl. egy A védelmezőre, hogy jaj de jó film, holott nem az, és egy Sils Maria felhőire, hogy de rossz, holott nem az. Az alapján döntenek, hogy tetszik-e nekik, amit látnak, bár nyugodtan ki lehet ezt terjeszteni arra, hogy az alapján döntenek, hogy értik-e, amit látnak, és az tetszik-e nekik. Ha valami nem értenek, az nem tetszik nekik, ergo a film rossz, holott ez egyáltalán nem így van. Az ilyenek számára nincs mondanivalóm, mert sosem fogják megérteni az érveimet, hogy miért tévednek.
Persze, mindenkinek megvan a maga ízlése és a maga igaza, ám a filmben sok objektív dolog is van, és én ezekre figyelek, nem arra, hogy tetszik-e, amit látok. Az másodlagos.
Ha valami nyilvánvalóan rossz, akkor az hiába tetszik valakinek, attól még rossz marad, ill. ha valami jó, akkor is az marad, ha a Transformersen nevelkedett ipari tanulóknak nem tetszik.

De azért értem, mire gondolsz, de egyelőre a jelenlegi értékelésnél maradok, aztán talán a jövőben majd megint váltok. :)

G_B_ 2015.02.27. 10:01:50

@Kővári György Márió: Teljesen elfogadható számomra az érvelésed. Ezért is írtam, hogy tudom, hogy a pontozás nem a legjobb módszer. Végülis magam számára mondhatom, hogy:

0-2,5: Inkább ne
2,5-5: Egynek jó
5,-7,5: Ajánlott
7,5-10: Különösen ajánlott

És akkor így win-win.

Kővári György Márió · http://filmkockasag.blog.hu/ 2015.02.27. 10:03:18

@kicsipedro: Köszönöm a kulturált stílusú és építő szándékú hozzászólást. Kevés ilyennel találkoztam az elmúlt években. :) Remélem, a jövőben is az olvasóim között tudhatlak; akár itt, akár a Filmkockán.