Thale

2015. január 16. - Kővári György Márió

A skandináv filmek mindig is az európai mozik élvonalába tartoztak. Manapság skandináv filmek alatt leginkább talán Lars Von Trier agymenéseit ismerheti a nagyérdemű, na meg a kötelező Bergman-életművet, és persze az elmaradhatatlan Millenium-trilógiát. Az északi filmek táborát azonban nem csak a dán és svéd mozik alkotják, hanem a norvégok is, melyek közül az elmúlt években több is eljutott a magyar forgalmazási rendszerbe (nem beszélve a hazai feliratműhelyeknek és az internetnek köszönhetően letölthető alkotásokról): ÁlmatlanságPonyvalevélÖrdögsziget stb. Nemrég mozikba került a Fejvadászok című remek thriller, majd (nem hivatalosan) elérhetővé vált a The Blair Which Projectre simán köröket verő Trollhunter, ami a found footage-stílust alkalmazva mutatta be Norvégia korábban nem ismert "élővilágát". Utóbbi különösen fontos a Thale szempontjából, hiszen ahogy abban különféle trollok mászkáltak, jelen filmünk alanya egy ún. huldra, amely szintén a skandináv mitológiai teremtmények családjába tartozik.

A huldra egy csábos "erdei nő", akit Norvégiában skogsrå néven ismernek. A szó jelentése: az erdő úrnője. A huldra általában egy tündöklően szép, meztelen, hosszú hajú nő, aki hátulról nézve üreges, akár egy korhadt fa, ill. farka van, mint egy állatnak.

A skandináv folklórban sok történet és mese kering a huldrákról, ezek közül az egyik hasonló a sokak által ismert szirénekéhez. E szerint a huldrák elcsábítják az erdőbe tévedő férfiakat, és közösülnek velük, attól függően, hogy tetszenek-e nekik (ha nem, megölik őket). Sok esetben a huldrák embercsecsemőket rabolnak, kicserélve a sajátjukkal, de arra is van példa, amikor egy ember és egy huldra kapcsolatából születik utód. A lópatkónak is fontos szerepe van a huldráknál, például ha egy ember-huldra házasság esetén a férj rosszul bánik az asszonyával; ilyenkor a nő puszta kézzel meghajlít egy kovácsműhelyből kihozott patkót, ezzel jelezve, hogy egyáltalán nem az a gyenge és törékeny valaki, aminek látszik.

Ezek az alapismeretek mind fontosak ahhoz, hogy érdemeben tudjunk tárgyalni a Thaléról (ill. hogy megértsük azt, amit a filmben látunk).

Leo és Elvis takarítók, aki bűnesetek helyszínét hozzák rendbe. Leo profi, már sok mindent látott és tapasztalt, míg Elvisnek van még mit tanulnia a szakmáról. Egy alkalommal egy régi faházban dolgoznak, amikor egy titkos, laboratóriumszerű pincehelyiségben egy furcsa, ruhátlan, fiatal nőt találnak, aki nem tudja elmondani, hogy kicsoda és mit keres ott; nem beszél, csak riadtan néz nagy, barna szemeivel. A két férfi felfedez egy régi kazettás magnót is, amivel valaki hangos naplót vezetett, majd egy hűtőben becsomagolt, levágott állatfarkat találnak. A szerteszét heverő feljegyzések, képek, na meg a hangos napló alapján lassan körvonalazódni kezd, mivel is állnak szemben, ehhez azonban másoknak is lesz pár szava - némelyikük pedig nem ember.

Nem túl gyors film a Thale, szóval aki pergő cselekményre és dinamikus jelenetekre számít, az bizony csalódni fog. Ehelyett viszont szépen fényképezett képsorokat kapunk, visszafogott, de mégis remek színészi játékot, és lenyűgöző vizuális effektusokat.

Igaz, utóbbiakból nincsen túl sok, de azok még a Hollywoodhoz szokott szemnek is tökéletesen fogyaszthatóak; abszolút le a kalappal a norvég CGI-szakemberek előtt, akik már a Trollhunterben is megmutatták, mennyire értenek a szakmájukhoz.

Mivel egy eléggé kisköltségvetésű filmről van szó (értsd: lényegében nulla jelmezek és díszletek), látszik, hogy a pénz nagy része mire kellett, a számítógépes animációk láttán azonban biztosak lehetünk abban, hogy az utolsó norvég korona is jó helyre került.

A kanadai Hibridhez hasonlóan a színészi prímet ezúttal is a címszereplő viszi el; Silje Reinåmo alakítása kizárólag mozdulatokra épül, de ugyanilyen hangsúlyt kap az arc- és főleg a szemjátéka, mely a rémült állatka tekintetétől egészen az elszánt ragadozóig terjed. Mindez remekül érvényesül a kiváló fényképezés mellett, amelynek legfőbb erőssége a világítás és a szűkös tér megfelelő kihasználása.

A dramaturgiai feszültség adagolása fokozatos; habár egy hazai (értsd: norvég) nézőnek nyilván viszonylag hamar leesik, hogy Thale miféle szerzet, a film során mégsem teljesen egyértelmű, hogy miről is van szó, hiszen a nézők számára ugyanúgy, mint a szereplőknek, csak fokozatosan derülnek ki az újabb és újabb információmorzsák, viszont a rendező még ekkor is bizonytalanságban tartja a történetet.

Ahogy a már említett The Blair Which Project és a Trollhunter, úgy a Thale is egyfajta found footage-film, bár itt hangszalagokból tájékozódunk. Nagyszerű rendezési technika, ahogy a két takarító és a nézők együtt jutnak előre a történetben. Ezt nyilván a szűkös költségvetés is magyarázza, hiszen a kevés pénzből nem sok juthatott másra (szerencsére azért egy jó operatőrt és látványtervezőt még sikerült megfizetni), de a rendezőnek volt annyi jó ízlése és szakmai tudása, hogy a maradékból annyit hozzon ki, amennyi csak lehetséges.

Lehetett volna persze több is a filmben, lehetett volna kicsit mozgalmasabb és akár dinamikusabb is, de ehhez a történethez - valljuk be - ennyi is elég volt. Jól érvényesült a "kevesebb néha több" elve. A művészien kommersz filmbe végül még valamiféle mondanivalót is sikerült belecsempészni, amiből kiderül, hogy a tudós, aki gondját viselte a lánynak, nem akart neki rosszat, hanem épp ellenkezőleg, óvni és védeni akarta, egyfajta szülőként, párként, társként tekintve önmagára. Ezt legjobban az utolsó naplóbejegyzésének néhány sora szemlélteti:

"A napok csak mennek. Egyre öregebbek leszünk. Óráról órára, évről évre. Ha szerencséd lesz, találkozol azzal, akivel leélheted az életed. De lehet, hogy nem találkozol vele soha, vagy csak valamennyi időre. És lehet, hogy eleve így tervezve, vagy véletlenül, egyszer csak ketten maradtok. És néha, egyszerűen csak tudod, hogy így kell lennie. Hogy ő az, akiért bármire képes lennél, bármit feláldoznál érte, ő az, akiért képes vagy élni és meghalni."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cinefil.blog.hu/api/trackback/id/tr547078251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.