Ben X

2015. február 02. - Kővári György Márió

Vannak emberek, akik egy kicsit különböznek másoktól. Csendesebbek, visszahúzódóbbak, nem "vadulósak", esetleg kényelmetlenül érzik magukat nagy társaságban. Az ilyen "csodabogarak" egyáltalán nem "hülyék", csak jobban elvannak a saját kis világukban, mint a valódiban. Egyesek olvasnak, mások zenét hallgatnak, vagy barkácsolnak, és nagyon sokan valamilyen számítógépes vagy videojátékban merülnek el; a lényeg, hogy hosszabb-rövidebb időre elvonulhassanak a világ elől, hogy ezzel jobban elviseljék a valóságot.
Az ilyen "kivonulásoknak" vannak nyilván orvosi esetei is, de általában csak annyiról van szó, hogy az illető úgy akar élni, hogy végre önmaga lehessen. A "massza" persze sokszor és hamar kipécézi magának az ilyen embereket, éppen csak azzal nem számol, hogy előbb-utóbb a legfélénkebb, legbéketűrőbb "remete" is besokall.


A gimnazista Ben enyhén autista. Szociális élete minimális: anyjával és öccsével él, iskolába jár, amúgy meg nagyon sok időt tölt egy online fantasy szerepjátékkal, melyben az évek során magas szintet ért el.
Míg a valóságban állandóan piszkálják "mássága" miatt, a játékban kiélheti magát, ehhez pedig társa is akad egy kedves női karakter "személyében", akivel régóta kedvelik egymást.
Egy nap az iskolában a szokásosnál is jobban megalázzák Bent; óra után felállítják a tanári asztalra, lerántják a nadrágját, és miközben nevetve gúnyolják, többen is felvételt készítenek róla telefonjukkal, a videót pedig feltöltik az internetre. Miután két osztálytársa elkapja az utcán, telefonját elveszik, és valamilyen kábító hatású pirulát kényszerítenek a szájába, betelik a pohát, és Ben döntő lépésre szánja el magát, és ebben még az sem jelent akadályt, hogy online barátnője látogatóba készül hozzá az "offline" világban.


A holland-belga koprodukcióban készült film főhőse Aspenger-szindrómás, figurája viszont akár szimbólumként is felfogható: napjaink felgyorsult világának egy olyan fiataljaként, aki nem tud, vagy nem akar beilleszkedni a (pejoratív értelemben vett) globalizált társadalomba, ám ez nem "lázadás" a részéről, egyszerűen csak nem ért egyet azokkal az egyetemes ideákkal, melyek Ausztráliától Alaszkáig jellemzik a nyugati típusú civilizációt és tömegkultúrát (Coca-Cola, hamburger, pláza, diszkó, pénz, siker, szépség, csillogás stb.).

Olyan világban élünk, ahol mások (jobbára a média) mondják meg, hogy mikor mire gondoljunk, kit kedveljünk és kit utáljunk, féljünk a "terrorizmustól", dolgozzunk látástól vakulásig, és általában olyan dolgokat vegyünk, amire nincs szükségünk, abból a pénzből, ami nem a miénk, hogy lenyűgözzünk embereket, akiket még csak nem is szeretünk.
A társadalom nehezen tolerálja, ha valaki különc, ezért aztán igyekszik az ilyeneket "bedarálni", saját képére formálni, mert ami "más", az furcsa, kigúnyolandó és megsemmisítendő. És persze az sem utolsó, hogy a fiatalok fokozottabban hajlamosak az ilyenfajta "gonoszságra", mert ők még nem értik meg, hogy mit tesznek (talán később sem). Csak látnak valakit, aki nem olyan, mint ők, "gyengébb", ezért elsőrangú célpont. Tipikus emberi viselkedés, a nevelés és/vagy a tolerancia hiánya, eredendő rosszindulat stb.

Ben álom- és a valós világa között igen éles kontraszt húzódik, és egyáltalán nem csoda, hogy előbbiben érzi jobban (jól) magát; ott nem bántja senki, sőt épp ellenkezőleg, elismerik a teljesítményét, és képes úgy irányítani az életét, ahogy szeretné. Bár nem egészséges, és érzelmei is eléggé korlátozottak, a fiatalember mégis ösztönösen tudja, hogy mire van szüksége: megértésre, támogatásra és bátorításra. Tenni is képes ezekért, például azzal, hogy megpróbálja utánozni a "normálisakat" (videokamerával lefilmezi pl. a szerelmespárokat), hogy jobban beilleszkedhessen, és megelőzze a konfliktusokat. Ösztönei azonban azt is világosan jelzik neki, hogy ami történik vele, az nem jó, ezért ez ellen is tenni akar valamit. Akár úgy, hogy fegyvert barkácsol magának, akár úgy, hogy az öngyilkosságon gondolkozik.

Igen érdekes és látványos a rendezési stílus. Egyrészt narrációt használ, vagyis halljuk Ben amúgy meglehetősen értelmes gondolatait az életéről, ami főleg annak fényében hatásos, hogy alig képes megszólalni mások társaságában, csak zavartan forgatja a szemét, és össze-vissza hebeg.
Gyakoriak a számítógépes játékokra jellemző grafikák és animációk feltűnése is, ahogy Ben mintegy a valóságot "játszva" önmagát látja, vagy különböző funkciókat aktivál (ez kicsit emlékeztet a Scott Pilgrim a világ ellenre, noha ebben az esetben nincs szó mágikus realizmusról; a játékgrafikák Ben gondolatainak és életének kivetülései).

Harmadszor pedig, az egész filmet végigkíséri egy kettős cselekményszál, amiből az egyik Bent mutatja, a másikban viszont rokonai, ismerősei, tanárai beszélnek róla egy interjúban - múlt időben, ami azt sejteti, hogy valami szörnyű dolog történt.

A feszültség forrása megoszlik az elbeszélés és a látható konkrétumok között, a cselekmény előrehaladtával egyre csak fokozódik, és ez alapján arra is lehet gondolni, hogy Ben tömegmészárlást hajtott végre az iskolájában, azután végzett magával. Hogy pontosan mi történt, természetesen nem árulom el, hiszen az sporiler lenne, legyen elég annyi, hogy a sztori végén akad egy jóféle csavar, amit abszolút nem lehet kiszámítani.

Nagyon jó az operatőri munka és a vágás, erős vizualitása van a produkciónak, borongós és nyomasztó olykor a színvilág, a beállítások pedig változatosak.
A zene nem tolakodó, nem hatásvadász, jobbára modern, elektronikus dallamokat lehet hallani.

A címszereplő Greg Timmermans alakítása kiváló; testtartása, mozdulatai, arcjátéka egyaránt karakterábrázoló; látszik, hogy nem csupán a színészvezetés volt elsőrangú, de alaposan fel is készült a szerepre.
Laura Verlinden, azaz Scarlite szerepe kicsi, de annál fontosabb, ráadásul a figura tartogat egy meglepetést, bár azért lehet sejteni, hogy a lány nem egészen az, akinek először gondoljuk.


Marijke Pinoy szintén remekül játszik; odaadó anya, aki aggódik a fiáért, elfogadja és szereti olyannak, amilyen, és még arra is hajlandó, hogy segítsen neki a végső lépésben, vállalva annak minden következményét.

Az egyetlen logikai hiba a végső fordulat és az interjúk kapcsolatából származik, de simán elképzelhető, hogy sokan észre sem veszik, ugyanakkor fontos hangsúlyzoni, hogy a film mondanivalójának és megvalósításának szempontjából semmilyen jelentősége nincsen.


A Ben X hollandul kiejtve - be niksz - annyit tesz: a semmi. Sok ilyen "semmi" él közöttünk, akik ugyanolyan átlagemberek, mint akárki, csak épp érzékenyebbek, félszegebbek az átlagnál. Az ilyenekbe nem belerúgni kell, hanem finoman segíteni és bátorítani őket, hogy a valóságban is megtalálják a helyüket, és ne kelljen egy álomvilágban élniük, mert az átmeneti megoldásnak ugyan jó, de végső soron több hátránya van, mint haszna. Ben története a társadalomkritikán és a korrajzon kívül erre is rávilágít.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cinefil.blog.hu/api/trackback/id/tr347079257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.