Dombokon túl

2015. február 12. - Kővári György Márió

Cristian Mungiu a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című remekműve után ismét egy tipikus román témához nyúlt, amely megtörtént eseményeken, nevezetesen egy félresikerült ördögűzésen alapul, melynek áldozata egy fiatal, skizofrén nő volt, akit egy ortodox pópa és négy apáca "véletlenül" halálra kínzott.

Alina és Voichiţa az árvaházban lettek barátnők gyermekkorukban. Felnőve szeretőkké váltak, és bár korábban hűséget fogadtak egymásnak, Alina Németországban próbál új életet kezdeni. Egy idő után nem bírja tovább, és visszamegy Voichitáért, ő azonban időközben kolostorba vonult. Vonakodva, de befogadják Alinát is pár napra a zárdába, hamar kiderül azonban, hogy elvei nem közösek az ott élőkével.

Mingiu ebben a filmjében (amolyan román Dogma) elsősorban azt mutatja be, hogy Románia egyes részein mind a mai napig mennyire uralkodóak a különféle babonák és vallási mániák, és hogy ezek miként találják meg a fogékony (értsd: elszigeteltségben élő, primitív) embereket, akik képtelenek felismerni bizonyos dolgokat, akkor is, ha azok az orruk előtt történnek, mert nem tudják értelmezni őket, ill. ha mégis, akkor is csak a maguk korlátozott módján.

Bírálja a román egészségügyet is, amely nem képes érdemben mit kezdeni a súlyos elmebetegségben szenvedő beteggel (lásd az orvost, majd a film végén a gyertyát gyújtó mentőápolót), ugyanakkor valamennyire fel is menti, erre utal a telefonáló doktornő, aki feljelentéssel fenyegeti meg az apácákat.

A forma ezúttal is olyan, mint a 4 hónap...-ban, azaz erősen dokumentarista: hosszú, kitartott snittek váltják egymást, sok a kézikamerázás, a szereplők amatőrök, zene nincs (csak a stáblista alatt), a helyszínek valódiak, ill. egy igen jellegzetes - nevezzük Mingiu-plánnak - beállítás is gyakran ismétlődik, nevezetesen amikor a kamera a szereplőket a hátuk mögül mutatja. Főleg ez különleges, elidegenítő hangulatot teremt, hiszen a néző így még jobban kikerül az éppen történő cselekményből, és még erősebb a "külsőszemlélő-hatás".

150 percnyi tömény, román valóságot kap a néző, ami kissé több a kelleténél, ráadásul az expozíció is némileg hosszúra sikerült. Változó tempójú emiatt a film, és persze ne számítsunk katartikus csúcspontra se, mert az ilyen "olcsó" dramaturgiai hatások csökkentenék a rideg mondanivalót.

A bejegyzés trackback címe:

https://cinefil.blog.hu/api/trackback/id/tr387078289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.