Felperzselt föld (2010)

2015. március 13. - Kővári György Márió

Mikor a közjegyző ismerteti Jeanne-nal és Simonnal anyjuk végrendeletét, az ikrek még nem tudják, hogy az a nő, aki világra hozta őket, milyen rendkívüli bátorsággal rendelkezett és milyen tragikus sors jutott neki osztályrészül a háborús összecsapások sújtotta Libanonban. Jeanne és Simon találkozása anyjuk múltjával, az önmagukkal való szembenézésre és megbékélésre kényszeríti a testvérpárt.

Az Oscar-díjra jelölt kanadai filmdráma megjárta a Velencei és a Torontói Filmfesztiválokat, de jól szerepelt a Sundance-en is. Mint sok más esetben, ez is jó egy éves késéssel érkezett meg hozzánk, de a Felperzselt föld éppen az a fajta film, amire megérte várni, és aminek láttán az emberben felmerül az igény, hogy még több hasonló alkotást nézzen meg. Mert gondolatébresztő, szíven üti és a hatása alá vonja a nézőt, egyszóval olyan erős utóélete van, amire csak nagyon kevés produkció képes (vagy nem is).

A kanadai Denis Villeneuve filmje Wajdi Mouawad, libanoni születésű író azonos című drámájának adaptációja. A történet főszereplője két testvér, Jeanne és Simon, akik anyjuk halála után egy-egy borítékot kapnak. Az egyik ismeretlen apjuknak szól, a másik pedig fivérüknek, akinek létezéséről eddig nem is tudtak. Jeanne Libanonba utazik felkutatni az elfeledett családi gyökereket, míg az eleinte habozó Simon később csatlakozik hozzá, végül együtt erednek a rejtélyek nyomába, melyek anyjuk életét övezték.

A film két idősíkban játszódik; a jelen mellett a múltat is láthatjuk, ennek főszereplője a testvérek anyja, Nawal, aki előbb tiltott szerelembe eső fiatal lány, majd politikai aktivista, végül testileg és lelkileg is megkínzott, háború sújtotta hazáját elhagyni kényszerülő asszony. A két szálon futó cselekmény során betekintést nyerhetünk egy olyan világba, amely nekünk, nyugati kultúrkörben nevelkedett emberek számára szinte tökéletesen ismeretlen, és amelyről legfeljebb annyit tudunk, amennyit a tévében láthatunk. Mindez azonban súlytalan ahhoz a realista, néhol kíméletlen, maníroktól mentes, letisztult ábrázoláshoz képest, amely a filmet jellemzi.

Fontos megjegyezni, hogy nem dokumentumfilmről van szó, ennélfogva a kivitelezés sem dokumentarista stílusú, de a filmnek nem is célja annak bemutatása, „milyen nehéz az élet a Közel-Keleten”. Ennek ellenére mindenféle komolyabb hatásvadász eszköz alkalmazása nélkül, pusztán csak egyszerű jeleneteken keresztül is képes a film drámai hatást teremteni, megmutatni azt az állandósult feszültséget, amely évtizedek (ha nem évezredek) óta jellemzi a térséget, és amely alapvetően rányomta bélyegét az ott élő emberek cselekedeteire, gondolkodására, egész életérzésére is. Mindezt remekül érzékelteti a lehető legminimálisabb módon alkalmazott filmzene is, amely kevés helyen szólal meg, és akkor is csak rövid ideig hallható, minden más esetben azonban csak környezeti atmoszféra és zörejek vannak, melyek együtt erősebbet ütnek, mint akármilyen bombasztikus kísérőzene.

Nem egyszerű élmény tehát a film, lassú tempója, nyomasztó hangulata, festői képei és megrázó erejű arcközelijei nem is valók olyanoknak, akik eddig Transformersen és Alkonyaton, no meg hollywoodi durrbele-dramaturgián éltek, az viszont garantált, hogy nem sok kommersz film képes olyan filmvégi fordulatot produkálni, mint amilyet a Felperzselt föld. Sok ilyen filmet kívánok mindenkinek!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cinefil.blog.hu/api/trackback/id/tr947245777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Citromos Fiú 2015.03.14. 20:59:57

Szeretnék veled lenni... Hiányzol, álmodj velem!
Szeretlek....

Citromos Fiú 2015.03.14. 20:59:59

Remélem, jól vagy. Hiányzol, gondolok rád sokat!
Álmodj velem! Nagyon szeretlek! :*