Toszkán szépség (2010)

2015. március 26. - Kővári György Márió

A rengeteg amerikai szemét mellett igazi felüdülés olykor európai filmeket nézni - na, nem mintha minden amerikai mozi olyan rossz lenne, ill. öreg kontinensbeli annyira jó, hiszen mindkét oldalról bele lehet futni gyengébb vagy jobb alkotásokba, szóval ez nem feltétlenül földrészfüggő. Mégis, a nem amerikai produkcióknak van egy jellegzetes "más ízük", ami a rengeteg harc, szenvedés, halál és pusztulás után igencsak képes az ember szívét megmelengetni.

Az olasz filmgyártás hosszú évtizedek óta az európai szórakoztatóipar és művészet élvonalában van (egy időben még a világ egyik legjobbja is volt - neorealizmus), az utóbbi időkben azonban a legtöbbek számára az olasz film talán egyenlő Giuseppe Tornatoreval és Monica Belluccival. Szerencsére ez közel sincs így, bár az tény, hogy a rendező és a színésznő nevének hallatára több vetítőterem képes megnyílni, mint amúgy.

la-prima-cosa-bella-foto-dal-film-27_mid.jpg

A 2010-ben készült film története - az amerikai sztorikhoz szokott nézők számára legalábbis - elég egyszerű: a '70-es évek elejétől kezdve a Micheluccu-család történetét követhetjük figyelemmel, melynek középpontjában a gyönyörű és életvidám Anna áll, Bruno és Valeria édesanyja. Egy tengerparti szépségversenyen Anna nyeri el a "Leggyönyörűbb anya" címet, felkavarva ezzel a nő férjét, aki féltékenységében kidobja feleségét és gyermekeit otthonukból, és ezzel egy olyan kaland veszi kezdetét, ami csak évtizedekkel később ér véget.

Harminc év múlva Anna halálos beteg, a felnőtt Valeria ezért rábeszéli az anyja "harsány" életét szégyenként megélő és ezért Milánóba "menekülő" testvérét, hogy térjen vissza a szülővárosukba. Bruno találkozása az anyjával és a családjával régi emlékeket hoz felszínre.

Ez a film nagyon olasz. Úgy is lehetne mondani, hogy tipikus, bár nem minden elemében, de tagadhatatlanul az. És nem csak az egyik mókás, igencsak bőbeszédű és hevesen gesztikuláló mellékszereplő miatt, de elsősorban a rendíthetetlen pozitívságáért és életigenléséért.

3_5614_l.jpg

A történet elsősorban Brunóra koncentrál, akit egészen gyerekkorától kezdve zavart anyja nyílt viselkedése; a saját befeszült, zárkózott, befelé forduló mentalitásával nem tudta megérteni, miért képes az anyja mindig mosolyogni és még a legrosszabb helyzetekben is megtalálni az apróságokat, amiknek örülni lehet - akár még a halálos ágyán is.

A cselekmény előrehaladtával szerencsére nem tapasztalni olyan látványos (ámde hiteltelen) személyiségfejlődést, ami egy amerikai moziban szinte borítékolható (sőt kötelező) lenne, így Bruno sem tör ki látványos zokogásban, hogy "igen, mama, igazad volt, az eddigi életem egy rakás sz*r, de most végre megtanultam, hogyan engedjem el magam, és ezért örökké hálás leszek neked, nagyon szeretlek!". Bruno gondolkodásában csak egészen pici változás áll be, ám ennyi is elég ahhoz, hogy elinduljon egy nyilván nehéz, de mégis szebb, teljesebb és boldogabb élet felé vezető úton.

la_prima_cosa_bella_2.jpg

A fényképezés stílusa alapvetően az időfelbontásos szerkezetet támogatja, azaz két idősíkon, felváltva folyik a történet, ami hol természetesebb, hol pedig meleg, szépiás színvilággal operál. A kompozíciók, beállítások átlagosak és szépek.

A zene kellemes, nem tolakodó, nem csendül fel feleslegesen vagy hatásvadász módon, ill. néhány korabeli diszkóslágert is lehet hallani.

A színészek közül nekem a gyerek Brunót alakító Giacomo Bibbiani játéka tetszett a legjobban, de a felnőtt férfikaraktert megszemélyesítő Valerio Mastandrea is dicséretre méltó, és említést érdemel Micaela Ramazzotti és Stefania Sandrelli is, akik a fiatal (és középkorú), ill. idős Annát játszották.

Akik pergő tempójú, dinamikus stílusú filmekhez vannak szokva, azok számára a Toszkán szépség talán egy kicsit lassúnak bizonyulhat, amiben látszólag nem sok minden történik, ám ez a mozi nem a szemnek, hanem sokkal inkább a szívnek szól. Kedves, megható filmélmény, amit minden fiúnak látnia kellene, és ha kimondani nem is feltétlenül tudják, de legalább magukban gondolva adjanak hálát az anyjuknak, hogy mellettük van/volt, még akkor is, amikor szégyenszemre felnőtt férfiként is alsógatyát akar venni nekik a boltban.

A bejegyzés trackback címe:

https://cinefil.blog.hu/api/trackback/id/tr947280193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.