A tenger dala (2014)

2015. június 14. - Kővári György Márió

A 2015-ös Oscar-versenyben ez az ír-dán-belga-luxemburgi-francia koprodukció is a nomináltak között volt a legjobb animációs film kategóriájában, és ugyan az aranyszobrocskát végül a Hős6os vihette haza, ez közel sem jelenti azt, hogy a Tomm Moore által dirigált alkotás nem érdemelte volna meg. Sőt. Mi sem bizonyítja jobban a film színvonalát, hogy egy rangos japán gálán (Tokyo Anime Award) az év legjobb animációjának választották meg, pedig a japánoknál aztán kevesen tudnak többet a rajzfilmekről.

A történet:

Ben az ír partoktól nem messze, egy szigeten álló világítótoronyban lakik, ahol apja az őr. Kistestvére születése után a fiú elveszíti édesanyját, emiatt pedig a húgát, Saoirse-t okolja. A kislány hatodik születésnapja közeledik, a gyerekek nagyanyja pedig ezt az alkalmat használja fel, hogy unokáit beköltöztesse a városba, ahol - szerinte - sokkal jobb dolguk lesz.

Ahogy távolodnak a tengertől, Saoirse egyre boldogtalanabbá válik, egy napon aztán furcsa teremtmények viszik magukkal, aminek Ben is tanúja lesz, így húga után indul. Nem sokkal később kiderül, hogy a kislány különös erő birtokosa és mihamarabb vissza kell jutnia az otthonába, mielőtt túl késő lenne. Ben mindent megtesz azért, hogy épségben hazakerüljenek, és eközben lassan átértékeli magában addigi hozzáállását Saoirse-hoz.

Ír anime

Bizony, nem véletlen ez a hasonlat. A meseszerű, varázslatos stílus talán Hayao Miyazaki műveit juttatják leginkább a néző eszébe, hiszen ahogy a japán mesternél is gyakoriak, e filmben is előkerülnek különféle mitikus lények, tündérek, koboldok és egy boszorkány, gyerekek a főszereplők, a történet alapját viszont ez esetben nem dél-kelet-ázsiai, hanem egy kelta monda, a Fókatündér adja.

Megvalósítás és konklúzió:

Hagyományos animációs technikát látunk, ami napjaink 3D-s produkcióihoz képest talán már elavultnak számít, ám ne feledjük, hogy évtizedeken át volt uralkodó ez a módszer, így aztán kellemes nosztalgiával nézhetjük a pergő képkockákat.

A szereplők és hátterek megjelenése, kialakítása kissé furcsának hat első pillantásra, ám a cselekmény és a hangulat hamar magába szippantja az embert, ezek után pedig egyáltalán nem is hiányzik a három dimenzió.

A figurák személyiségének kidolgozottsága éppen megfelelő egy mese számára, és persze van "kötelező" személyiségfejlődés is, ahogy Ben fokozatosan közelebb kerül Saoirse-hoz, így tehát a cselekmény nem csak szó szerinti, de belső utazássá is válik, és ez a fiatalabb korosztály számára is tökéletesen érthető. Akad persze végső konklúzió is, a megbocsátás, a család és összetartozás fontossága, ez viszont nincs nagykanállal a néző szájába adagolva.

Jópofák a mellékszereplők is, például a zenélő-éneklő koboldok, a Nagy Mesélő, és persze Ben hűséges kutyája, Cu. Nagyon szép autentikus zenékből és dalokból áll az aláfestés, amit a filmtől függetlenül is örömmel hallgathat meg az ember.

A rengeteg erőszakos, vagy átlagosan hasonló/egyforma amerikai animációs mozik mellett - hogy stílszerű legyek - világítótoronyként magaslik ki A tenger dala, amely nem csupán különleges vizuális csemege, de szívet és lelket is egyaránt melengető élmény.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cinefil.blog.hu/api/trackback/id/tr247544416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.