Lukas egy különleges agykutatás résztvevője. A kísérlet arra próbál választ találni, hogy lehetséges-e belépni egy másik ember tudatába. A férfi egy kómás beteghez "kapcsolódik", akiről rövidesen sok mindent megtud, egy idő után pedig bele is szeret a lányba. Ragaszkodása addig jut, hogy a "valódi életre" is kihatással lesz.

A film megnézése előtt olvastam egy kommentet egy fórumon, miszerint "Hosszú, és unalmas. A sejt sokkal jobb volt.". Csak sajnálni tudom az illetőt, akinek mindössze ennyi jött le ebből a filmből. Egyrészt nem hosszú, mivel alig két órás, és vannak ennél jóval rövidebb fércművek is. A 124 perc átlagosnak mondható. Másrészt nem unalmas, bár az tény, hogy egy picivel gyorsabb tempót elviselt volna, ugyanakkor sehol nincsenek unalmas részek, még akkor sem, amikor hosszan látunk egy jelenetet. Harmadrészt pedig nagyon nem kéne egy napon említeni A sejttel, hiába vannak hasonló momentumai a két filmnek, ettől még az égvilágon semmi közük egymáshoz.

Nekem sokkal inkább az Egyenesen át jutott eszembe, ahol újra és újra meghalnak a szereplők, majd visszatérnek, hogy beszámoljanak a tapasztalatikról, ill. ott is kihatással vannak a valóságra az "odaát" látottak. De még ez sem igazán jó hasonlat. Mindegy, nem kell feleslegesen hasonlítgatni, mert ez egy önálló film, ezért önmagában kell értékelni.

Lecsupaszítva a fantasztikus elemeket, ez egy szerelmi történet, ami kissé szürreális módon kerül bemutatásra, de ha belegondolunk, akkor nem sokban különbözik egy hétköznapi esettől, ahol adott egy pár, de a férfi/nő találkozik egy másik nővel/férifval, és ezért dobja a korábbi partnerét. Lényegében erről van szó a filmben is, csak éppen nem szokványos módon történik a találkozás.

Le a kalappal a litvánok előtt, hogy ilyen filmet hoztak össze! Újabb jó példa arra, miért nem működik a magyar filmgyártás: egy ilyen történetre SOHA nem adnának pénzt Vajnáék, holott alig kellene hozzá néhány díszlet, két jó színész, és egy ügyes operatőr. A sztori annyira nem tipikus, annyira nem köthető egyetlen nemzethez sem, hogy minden további nélkül eladható az egész világon, szóval ahogy a litvánok, úgy akár a németek, amerikaiak, de akár a kínaiak is ugyanígy leforgathatták volna, a mondanivaló mit sem változott volna. De nem, ilyesmire nálunk garantáltan nem adnának pénzt, eközben viszont a térség filmipara fényévekre húz el mellettünk.

Kristina Buozyte filmje néhol tehát szürreális (pl. néhány kameramozgás és beállítás), a zene is furcsa, sokszor dallam nélküli hangokból áll, az operatőri munka nagyon jó, és a színészek is kiválóak. Egyedül a tempó, ami egy picivel lehetne pergőbb néhol, de nagyjából ennyi negatívumot tudok csak elmondani.